Így lesz hívogató a nappalid: kuckós helyiség a lakásban

Mindegy, hogy lakásban vagy házban élünk, ha van lehetőség rá, akkor nem árt közösségi tér az otthonunkban. A lakás leggyakrabban használt helyisége, ahol a család összegyűlhet, és együtt töltheti az időt.

Itt szoktak családi házakban cserépkályhát vagy kandallót építeni, amit természetesen időnként karban is kell tartani, de a cserépkályha tisztításra szakembert kell fogadni, ne magunk végezzük azt el, hiszen cseppet sem biztonságos. Ettől függetlenül egy nagyon hasznos berendezés, ami otthonosságot csempész a közösségi térbe.

Mivel érhetjük el, hogy kuckós legyen a nappali?

Azt, hogy a nappali barátságos legyen, több dologgal is befolyásolhatjuk, például az uralkodó színekkel. Megfelelőek a meleg tónusú bútorok, a meleg színek a  pirostól a sárgáig tartó színskálán elősegítik ezt az érzést. A falak is lehetnek hasonlóan meleg színűek, de akár egy mintás tapéta is jó döntés lehet, ha tartalmazza a meleg színek egyikét.

Ha a formákat vesszük tekintetbe, akkor érdemes kerülni az éles formákat, egy ívesebb ülőbútor sokkal hívogatóbb, mint egy szögletes szélű. Ugyanígy jó, ha a polcok széle is lekerekített, kerek formájúak az asztalok. Természetesen ne legyen minden kerek, azért az egyenes vonalakkal kompenzáljunk.

Rétegezzük a textíliákat, a meleg szőnyeget a kanapé előtt, a plédek és a hozzá passzoló díszpárnák sokasága igen hívogatóan hatnak, kiegészítik egymást és melegséggel töltik meg a szobát.

A textúrák többször is előfordulhatnak az egységesség jeleként az egész lakásban, így lesz hívogató mindenki számára a ház vagy a lakás. Lehet egy cserépkályha is  a szoba dísze, amit körbe is lehet ülni vagy egy kandalló, amelyben láthatjuk a tűz fényét és érezhetjük a melegét is.

Mivel tehetjük még hívogatóbbá a nappalit?

Mindenképpen emeli a nappali melegségét, ha kialakítunk egy olyan sarkot, ahol foglalkozhatunk a kedvenc időtöltésünkkel is, például az olvasással. Ahhoz, hogy kényelmes, pihe-puha legyen az olvasósarok, szükséges egy kényelmes fotel, lábtartóval, párnákkal, plédekkel, olvasólámpával. Ezek a hangulatot is emelhetik, ha jól sikerül az elhelyezése.

De akár kötni, horgolni, varrni is lehet egy ehhez hasonló, jól megvilágított sarokban, egy kényelmes fotelben. Kialakítható kis asztallal egy sakksarok is, ahol játszhatnak az idősebbek, vagy társasjátékozhatunk együtt mindnyájan.

Nagy takarón kialakított játszósarok is kellemes hely lehet piciknek, sok-sok játékkal. Fontos, hogy ne csak központi világítás legyen a nappaliban, hanem több, helyi kis lámpa segítse a kényelmet a szobán belül.  Szőnyeget mindenhova tehetünk, melegséget visz a helyiségbe a jelenlétük.

Összegezve

Ahhoz, hogy kellemesen kuckós nappalit hozzunk létre, szükség van megfelelő bútorokra, amelyet megalapozzák a barátságosság légkörét. Megfelelően meleg színeket alkalmazzunk, akár a falon, akár a kiegészítőkön, takarókon vagy párnákon is.

Kép forrása: Pexels.com

Hirdetés (X)

Megosztás